Ki ne emlékezne az Amerikai Pite című film topless orosz cserediákjára! Abban évben ő volt a kedvenc minden fiúnál. Ez volt a karrierje csúcspontja is egyben. Mai sztárunk Shannon Elizabeth, aki egy csöcsvillantással váltotta meg a jegyet a filmek világába és arról még nem is beszéltem, hogy előtte meg egy hóember blokkolta.
Shannon Texasban született a halálos ítéletek és félkegyelmű elnök-kormányzók földjén, a szokásos német, angol ősök mellett egy kis csiroki indián vér is folyik ereiben. De ahelyett, hogy Pocahontasként harcolt volna a gyarmatosító-inidán interracial kategória nagyobb elismeréséért ő inkább modellnek állt. Sőt! Állítólag majdnem tenisz karrierbe kezdet és akkor most a csillagromboló mellű teniszes csaj bajban lenne, a sportág nézettsége meg növekedne. A modellkedést hamar megunta és a mozi felé kacsingatott. Első két filmjével már egy gyönyörű ZSkarrier kezdetének tűnt. A Jack Frost nevű elmebeteg horrorban őt répázta meg a hóember a kádban ezzel valószínűleg ő az első nő, aki dugott egy hóemberrel. A másik filmje a Blast című Albert Pyun film, ami igazi ZSfesztivál volt a szereplőit tekintve. 1999-ben azonban jött az Amerikai Pite és Nadia szerepével Hall of Fame helyett kapott a recskakorszakban lévő tinédzsereknél.
Óriási szerepe lévén helyett kapott a Horrorra akadva első részében, ami poénos volt, de színészeti értéket ne keressünk benne. 2001-ben a Vadkanokban játszott, ami megint csak egy egyszer nézhető bulis film illetve szerepet kapott a 13 kísértetben. Ahol a színészek mennyiségénél csak az eltört üvegtáblák száma volt nagyobb. A Jay és Néma Bobban se rajta röhögtünk és az Amerikai Pitében is már csak mellékszerepe volt. Nem mintha az elsőben ő lett volna a zászlóshajó. Megpróbálkozott 2003-ban egy komolyabb szereppel ami nálunk az Enron-botrány nevet kapta, de gyorsan visszamenekült a limonádé filmekbe, ahol csöcset kell villantani. A Defektes derbi és a Vérfarkas filmcímek jelzik, hogy még nem találta meg Oliver Stone vagy Tarantino. A utóbbi időben az Ara para és a Gyerek, meg én filmekben volt látható. Mostanság pedig a Deal című pókeres filmben, amely közben második szenvedélyévé vált. Az USA-ban szerepelt a táncos celebes valóságshowban is, ez jelzi ismét, hogy ha lassan is de süllyedőben van. Egy emlékeztes csöcsvillanás lökéshullámát foglaltam össze. Még pár év ( mert még mindig csak 36) és jön pár TV filmes komédia, ha hülye akkor akciófilm és utána irány az aranyos kutyás , kertvárosos Hallmark filmek világa.