Jaime Pressley neve sokaknak nem mond semmit , kivéve a Nevem Earl rajongókat.Pedig 32 éves kora ellenére elég sok ZSfilmben szerepelt már. Persze nem meglepő tekintettel, hogy teste bármelyik szavazáson növelte volna a részvételi hajlandóságot. A feje egy kicsit cickányos-rágcsálós ( a rágcsálót csak azért írtam ide, mielőtt megint valami elvetemült jogvédő kitalálja, hogy cigányoztam a cickány szóval) , de a szemei kárpotólnak minket ezért. Pici kislányunk Észak-Karolinában született az a tény, hogy két tesója volt minket rohadtul nem érdekel. De az annál inkább, hogy a muter aerobik és tánc oktató volt, így mai hősünk elég korán elkezdte rázni a seggét. Nem is akárhogy. Fiatalon már modelliskolák hívták és elég szép karrier indult be ebből.
Először az ilyen színésznők szokásos erotikus-sejtelmes-dugós kezdő filmjében szerepelt. Ez volt a Poison Ivy, ahol először mutatta meg melleit. A film mérsékelt siker volt, igazából a meztelen jelenetei miatt maradt meg mindenkinek a fejében Jaime. Ami valljuk be nem baj. Majd jött két kritikán aluli film Richard Griecoval, a tinizsaru zsírkocával, aki aztán a Diszkópatkányokban mennybe lett magasztalva. Aztán jött egy alig öt részt megélő ifjúsági sorozat fiatal sport palántákról, de az embereket nem érdekelte a sok felülés meg Cooper-teszt sokkal inkább érdekelte volna őket miért fogyott annyi kotton az olimpiai faluban. Majd megint egy sorozat: a Jack és Jill, ahol viszonylag hosszú ideig szerepelt. Én mondjuk egy részt nem láttam belőle, bár Amanda Peet bejön.
Újabb felejthető filmek: a Vadkanok, erre karaktert sem érdemes pazarolni, a Másodpercekre a haláltól, ahol partnere a Mickey Rourke -avagy hogyan basszuk szét a karrierünket gyorsan és látványosan - díj várományos Tom Sizemore volt illetve a Már megint egy dilis amcsi film....2001-ben jött a Kismocsok a sitcom vígjátékok egyik nagy arcával David Spadedel. Ez nem volt már annyira bukta de sikernek sem mondható. 2002-ben a Sziget neve: túlélésben izgulhatunk, hogy vajon lecsúszik a bikinije vagy nem. 2004-ben felbukkant a Karate kutya című aranyos bolhás dögös filmben, ami minden színész kötelező feladata. 2005: Lőjj a bombázóra, újabb szigetes, kevés ruhás film. Majd jött 2006, a Death or Alive nevű számítógépes játék feldolgozása, amit teleraktak jobbnál-jobb nőkkel és a Kozsó frizurás Eric Robertsel, kinek a hireoglifákat nyomott az arcára az élet. A film bűn rossz volt, de nagyon jól néztek ki benne a csajok. ( Ezúton üzenem a jutubnak, hogy szakmailag csinálhat velem dolgokat, mivel ezeket a videóket nem lehet befűzni. ) Végül 2009-ben a Spancserek című filmben tűnt fel.
Fontos megjegyzés! Jaime meglepő módon az a fruska, aki talán 1-2 év múlva már nem kerülne ide. Ugyanis 2005-ben ő kapta Joy szerepét a Nevem Earl című sorozatban és valljuk be nagyot üt az a sorozat. :) Jaime díjakat is kapott a szerepéért és úgy néz ki megtalálta a helyét. De azért a poszt jár neki!
VAUUUUUUUUU!!!