A fehér csávó, akinek bugyuta fingós poénjain egy egész generáció röhögte szét magát és helyezte fel számunkra Dél-Afrikát a térképre. Ezért gondolom, Johannesburgban nagyot néznek a feka gengszterek, amikor a magyar turista vinnyog a röhögéstől és fűszoknyát ad nekik két jóízű fing társaságában. Mert Leon Schuster Dél-Afrikája ilyen: a fehérek és feketék tortát dobálnak egymás arcába majd jókat röhögnek, böfögnek, meg néha beöltöznek egymás ruhájába és elmaszkírozzák magukat. Leon Schuster ehhez értett, miközben a valóságban torta helyett könnygázt és bombákat toltak egymás arcába.
Ettől függetlenül Leon a legnagyobb dél-afrikai humorista máig. 1951-ben egy még mindig harcoló búr kommandót rejtegető dél-afrikai kisvárosban Vereenigigben. A filmezés elég korán kezdte, már testvérével vicceket vagy poénos jeleneteket vett fel kézi kamerára és ezt a családjának lejátszotta. Művészeti diplomáját megszerezve két évig tanított egy főiskolán.
1975-ben már saját rádiós műsora volt, ahol tulajdonképpen megcsinálták a helyi Villám Gézát és a gyanútlan áldozatokat szívatták. 1982-ben már együttesével lépett a piacra és elég komoly sikereket ért el, CD-it tízezres nagyságrendben vették, több albumot adott ki 1995-ig. A filmezést pedig 1986-ban kezdte el: a magyar tévében csak most felfedezett Biztos csak viccel „filmmel” kezdte , ami egy kandi kamera műsor tulajdonképpen. 1990-ben jött a nálunk Ők is a fejükre estek című film, aminek úgy tudom semmi köze az Istenek a fejükre estek című filmhez , csak mindkettőt Dél-Afrikában vagy Namíbiában forgatták.
Ez a film nagy siker volt és itthon máig népszerű, de még ugyanabban az évben kijött Az átverés nagymesterével, ami folytatása a kandi kamerás hülyéskedésnek. 1991 a Dili-vízióban már rááll a fingós, rátapossunk egymás lábára és jót röhögünk vonalra és eszik a népek. 1993-ban a Jenki Zuluban folytatja ugyanazt amit előző filmjében abbahagyott. 1997-ben a Vigyázz kész pánikban ismét feketének öltözött, majd jött pár év csend. 2001-ben aztán kijött a Csonthülye, ami nálunk még moziban is ment, majd jött a Gagyi mami dél-afrikai verziója a Mama Jack. Utolsó filmje a Csonthülye 2 volt 2008-ban, ami a film+ egyik zászlóshajója. Még mindig aktív és még mindig viccesnek tartja, ha feketének öltözve szívatja a népeket, úgyhogy lesznek még tőle filmek. Ettől függetlenül egy generációt nevetetett meg!
Biztos most is pukizott ennek örül ennyire.