Nem függ össze szorosan a filmekkel, de mégis a werkfilmek és főleg a színészinterjúk annyira sablonosak, hogy megér egy posztot. Mostanában volt időm megnézni néhányat, mivel kanapé Jabbaként a legaktívabb tevékenységem a távkapcsoló folyamatos nyomogatása volt. A filmek elején mindig jön egy felvezető, amiben a film „fantaszikus, pezsgő, izgalmas, borzongató” stb. , ezt elmondják akkor is, ha egy leukémiás póniló életéről vagy egy depressziós leszbikusról szól a film. Az aktuális sztárt természetesen „egy egészen új arcát” mutatja meg nekünk. Kb. mint Ben Stiller a Zoolanderben. Majd rögtön jön az interjú a színészekkel és az alábbi mondatok mindig előkerülnek:
„Joeval már az első pillanattól megértettük egymást, azt kell mondanom, hogy fantasztikus rendezőről van szó”
„Élveztem a forgatás minden percét”
„Életem egyik legjobb filmje, tele van akcióval és izgalommal, partneremmel Helenaval igazán jó csapatot alkottunk”
„A színészek csodálatosan a kezem alá dolgoztak, igazi profikkal dolgozhattam együtt”
Majd amikor a sztoriról van szó jön a több a sablon, igaz hogy a film arról szól, hogy egy pszichopata egy darab műanyag habverővel feldarabol mindenkit egy nyári táborban akkor is „eredeti a sztori” és nagyon „érdekes karakterek vannak a filmben”. Végülis az egyik csak C-dúrban a másik F-mollban síkit a gyilkost látva. A nagy csöcsű színésznő természetesen elmondja, hogy „végre komoly szerepet kaptam, ahol nagy szerepe volt az érzelmeknek”, ez kimerült a hisztérikus sírásban de érzelemnek érzelem. Amennyiben a rendező –ahogy mostanában szokás- egy videóklipes csávó, aki három Lady Gaga és kettő Justin Bieber számmal a háta mögött úgy érezte ideje akció horrot készíteni, bevetik a bullshit zeppelint:
„ Mcuci –mert nekik csak becenevük van- ugyan még nem rendezett nagy filmet, de máris érezhető, hogy komoly karrier áll előtte. Filmét videoklip szerű gyors vágások és látványvilág jellemzi, amely komoly nézőtéri feszültséget gerjeszt.”
Ha nagy pénzű produkcióról van szó, akkor szegény forgatókönyv is kap pár másodpercet, amit a rendező és a színész közösen szokott előadni:
„Már az első olvasás után éreztem, hogy egy remek film épülhet rá”
„Egyéni stílusa miatt egyszerűen letehetetlen volt.”
Ha könyvből készült akkor nem vesztegetnek rá egy mondatot se. Trükkös, CGI-is sci-fi esetén megszólaltatnak egy szakállas 3D jetit is, akik elmondja, hogy milyen nehéz volt az űrszörny fanszőrzetén a leeső vízcseppeket megrajzolni és erre ment el a költségvetés 25 százaléka. A jelenet egyébként három másodpercig tart. Még hozzáteszik, a „rendező egyéni látásmódja” meg a „különleges képi világ” című mondatokat. Amikor a film egy stúdióban játszódik, és mindent rajzolnak csak a szereplők élnek benne, akkor pedig a rendező „vizionárius”. Az interjút mindig félbeszakítják robbanós, látványos jelenetekkel amik kb. a film összes izgalmának számítanak. A végén pedig a fősztár még humorkodik kettőt , aztán elmondja nézzék meg Önök is és reméli élvezni fogják a nézők.
Ennél már csak a hosszú werkfilmek unalmasabbak, ahol a szörny műanyag modelljét négyszáz kameraállásból fotózva, elmondja a jelmeztervező, hogy egyszer az oviban megharapta egy betongyík és ez inspirálta.
