Jól fésült, japán-amerikai hibrid Superman barátunk is megmutatja, hova vezet az út egy sikeres sorozattól a ZSkategóriáig. Dean egy japán csávó és egy amerikai színésznő fiaként született Michigan államban. De apjától már a születése előtt elvált anyuci.
De anyuci nem tétlenkedett és rögtön hozzáment egy Cain nevű filmrendező bácsihoz és a kis barátunk attachmentként ment anyával Hollywoodba. A suliban nagy sport sikerei voltak Deannek: a röplabda csapat kapitánya volt és az amerikai futballban sem volt rossz. Majdnem NFL játékos lett, de az edzőtáborban kapott egy csúnya térdsérülést.
Dean ezért a színészet felé fordult. Híres sorozatokban volt mellékszereplő: például a Beverly Hills 92210 , ahol a sok tini szenvedett mennyire rossz milliomosnak lenni. De a nagy áttörés a Louis és Clark hozta meg neki, és nem utolsósorban Teri Hatchernek. Dean pedig úgy gondolta, hogy mozisztár lesz. Zseniális filmeket gyártott, amik közül kiemelkedik a Boa és a Sárkányölő. Ahol a C64-es CGI szinten álló szörnyekkel vív halálos párbajt.
De a Deep Impact 2 vagy az Elveszett anthrax is is megérdemelne egy két hahotát.
Mostanság a Smallvilleben tűnt fel , de játszott a CSI-ban és a Las Vegasban is apróbb szerepeket.
Szuperképességek: kurva gyorsan áttud öltözni, a szemüveg is jól áll neki, kiváló publicista.
Szuper!
Dean Cain
2008.02.23. 11:53 Winston007
11 komment
Címkék: deancain
A bejegyzés trackback címe:
https://zskategoria.blog.hu/api/trackback/id/tr38351223
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gecc 2008.02.23. 12:36:47
Valojaban soha egy cekket sem lattam publikalni a Louis es Clarkban. Inkabb volt szupermen, mint ujsagiro. De hat nem ezert szerettuk... hanem mert ott volt mellette Teri Hatcher. Nyami-nyami!
Fat Abbot 2008.02.23. 14:16:12
Kedden este, RTL Klubon lesz egy igen csak ígéretes filmje.
port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=6498922&i_where=1&i_where_tv=1
ZS-fanoknak kötelező a beharangozó alapján :D
port.hu/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=6498922&i_where=1&i_where_tv=1
ZS-fanoknak kötelező a beharangozó alapján :D
Melllvar 2008.02.23. 21:04:11
Mi ez a Louis & Clark? A 300-féle homoerotikus verzió? (ejtsd: Luiz és Klárk)
Pusztán azért szőrözök, mert annyira-de-annyira bele voltam zúgva Teri "Lois" Hatcherbe anno. Najó, még mindig egy picit...
Pusztán azért szőrözök, mert annyira-de-annyira bele voltam zúgva Teri "Lois" Hatcherbe anno. Najó, még mindig egy picit...
gabest1 2008.02.24. 12:55:09
Beverly Hills 90210 (nájn-Ó-tú-van-ó), de bizisten egy részt se láttam!
Attus Germanicus · http://attus.hu 2008.05.27. 09:57:57
Természetesen Lois Lane, nem pedig Louis, és valami egészen állati jól nézett ki :-)
Vader82 2008.07.14. 21:39:32
Terri Hatcher. Még ma is szerelemes vagyok!!!És amikor a Brosnannak megadta magát a Bond filmben...Hú, hány Lois és Clark-ot néztem meg egy hasonló jelentre várva.
Skeletor 2010.07.01. 20:17:19
Dean apja Christopher Chain aki csinált pár jó filmet a 80-as években mint pl A vadnyugat fiai stb.Dean-ért biztos döglöttek a puncik amikor szupermanusként repkedett és a szerep egyenessen a karierje kezdetét és végét is jelentette egyben :D
gerberus 2012.05.19. 06:09:33
Szerepelt a Las Vegas-sorozatban is, bár ott sem sokat.
T. Norbert 2012.05.19. 13:58:11
@gerberus: Meg a Chuckban is szerepelt, de ott meghatározó szerepe volt. Egy kezdetben jónak látszó vérprofi genya volt, aki megölte a címszereplő apját.
T. Norbert 2012.05.20. 00:44:23
@T. Norbert: Vazze! Most jut eszembe, hogy megkeveredtem! Az nem ő volt, hanem Brandon Routh. Összekevertem két Supermant! [fejfalbaver]